aki rá tudja venni a lovat arra, hogy megtegyen valamit. A nagy tréner arra veszi rá a lovat, hogy meg akarja tenni azt a valamit." Monty R.
armbrusztjanos.hu
Köszöntöm
a weblapomon!
(Időtartam: 4 nap)
A kurzus rövid leírása:
A Join-Up® Clinic négy napja a lovakkal való, bizalomra épülő kapcsolatteremtés technikájának elsajátítása. Alkalmat teremt a lovak nyelvének - az Equus-nak - tanulmányozására, amely ismeretével a lovak különböző jeleinek és gesztusainak biztos megértésére tehetünk szert. A négy nap során felfedezzük a testbeszéd, a lélegzés és a térbeli helyezkedés jelentőségét, valamint az emberi szándékok hatását a lovakra.
A viselkedés megértésének és a hatékony bánásmód elsajátításának első mérföldköve a bizalmon alapuló kapcsolat felépítése. Ezen a kurzuson elsajátíthatjuk Monty módszerének alapjait - bemutatók, előadások, beszélgetések, videó-elemzések és sok gyakorlati foglalkozás segítségével. Kielemezzük a Join-Up® (Csatlakozás) technikájának lépéseit, ezáltal megismerhetjük a lovak testbeszédre épülő kommunikációját.
A kurzus során a tanulók bemutatót láthatnak fiatal csikó elindításáról, az első nyereg és kantár felhelyezéséről, valamint az első lovas felületetéséről vagy valamilyen fóbia, viselkedési probléma megoldásáról, kezeléséről. A bemutatók célja, hogy Monty módszereinek hatékonyságát szemléltesse egy ilyen fontos, életszerű szituációban. Mindemellett megismerkedünk a Kettős Kötőfék használatával is.
A képzés alatt földről végzett munka folyik, a tanfolyam nem tartalmaz lovagló gyakorlatokat. A Join-Up® Clinic remekül felkészít a kurzust követő Kettős Futószár tanfolyamra, ami tovább mélyíti a lovas ismereteket és a lóval való hatékony bánásmód gyakorlatát.
A tanfolyamon a tanulók írásos anyagot, saját Join-Up-juk videófelvételeit valamint egy oklevelet kapnak.
A kurzus a Monty Roberts Intro Kurzus egyik modulja.
Kinek ajánljuk:
Azoknak ajánljuk, akik szeretnék mélyebben elsajátítani a lovakkal való kapcsolatteremtés művészetének technikáját; a lovak és az emberek közös nyelvének, az Equus-nak ismeretét. Azoknak, akik a lovukkal (és a lovakkal) bizalmon, együttműködésen és partnerségen alapuló kapcsolatot szeretnének kiépíteni.
A kurzus ára: 88 000 Ft